Amíg kicsi voltam (és könnyebb is), anyuék csak „felkaptak” és vittek. Alig volt olyan nap, hogy ne lettem volna kint a friss levegőn... Aztán múltak az évek, s én is nehezebb lettem, s anyuék sem fiatalodtak. S ahogy telt az idő, úgy ritkultak ezen a levegőzések.
Ma nehezen jutottam el idáig, hogy végre blogolni tudjak. Az igazság az, hogy a blog írásán kívül új elfoglaltságot találtam magam: mosolyogva olvasok. :) Na, nem ám idiótának nézni, rögtön el is mesélem, miről is van szó.