Jelenlegi hely

Címlap

gondolatok

-A A +A

A Garázsvásár... és ami mögötte van

Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e, én miként élem meg a gyerekek betegségeiről kapott infókat, hiszen annyira egyértelmű a válasz, hogy talán felesleges is szót fecsérelni rá... Ám mivel ez az én személyes blogom, s már írtam egyszer Réka kapcsán hasonló bejegyzést, ezért úgy döntöttem, hogy leírom.

Gondolataim

Immár 6 hónapja múlt, hogy aktívan foglalkozom a Tégy Jóttal, sőt, jótékonysági témakörrel márciusban lesz egy éve.

Találkoztam éberkómás, szívbeteg, sőt, nagyrészt daganatos és leukémiás gyerekekkel. Kevés olyan gyerek van, akinél megviselt, mert beteg. Persze, nem vagyok érzéketlen, de mégis próbáltam minden gyerekként "közömbösen" tekinteni. Most mégis elszorult a szívem, mert túl sok beteg gyermek vesz körül hirtelen, s érzem, hogy mindegyiken szeretnék segíteni, de nem tudok...

Napi jótett - gondolataim az utóbbi pár hétről

Napi JótettBarátaim körében köztudott, hogy a Napi Jótett szerkesztője vagyok. Ez hatalmas felelősség a mai világban, de ugyanakkor rendkívül hálás feladat is egyben...

Évvégi depizés

A kis hercegNéha van úgy, hogy a vicces, bolondos, mindenkinek segíteni akaró Ganyi Karcsi egyik napról, mitöbb, egyik pillanatról a másikra egy érdektelen, rossz kedvű, még magán se segíteni tudó valakivé válik... Ilyen ez.

Bejelentkezés

Navigáció