Jelenlegi hely

Címlap » Blogok » gkaroly blogja
-A A +A

A Garázsvásár... és ami mögötte van

Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e, én miként élem meg a gyerekek betegségeiről kapott infókat, hiszen annyira egyértelmű a válasz, hogy talán felesleges is szót fecsérelni rá... Ám mivel ez az én személyes blogom, s már írtam egyszer Réka kapcsán hasonló bejegyzést, ezért úgy döntöttem, hogy leírom.

Valamikor a budapesti garázsvásár utáni napokban felbátorodtam, hogy ez „mekkora ötlet”, és csináljunk egyet Ózdon is! Aztán jött Milánka a Tégy Jót!-ra és szinte adta magát, hogy kinek is gyűjtsünk: Sinkovics Milánnak, a 3 éves, Neuroblastoma-s (szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganat)  kisfiúnak egy speciális gyógyszerre, amit az OEP „természetesen” nem támogat. A cél, 3x300 000, azaz 900 000 Ft (3 doboz gyógyszer).

Jó pap holtig tanul - tartja a mondás, a pesti vásár szervezésénél elkövetett hibából tanultam, mindent próbáltam a legjobban kidolgozni... Nagyszerű segítségem volt Zsóka személyében (ÓVTV), s a felhívást is közzétették, mind a hírműsorukban (Ózdi Krónika), mind a képújságban.

S bár sajnos kissé nyersen hangozhat, de a jótékonykodás úgy 70%-a is színtiszta marketing. Szóval nyomtuk a reklámot ezerrel, főképp Facebook-on, hiszen ott érjük el a legnagyobb közönséget. Közzétettem több Ózdról szóló csoportban is a felhívást, ám nem nagyon akadt jelentkező. Leszámítva a Magma Team-et, akik felajánlották, hogy vásárló csalogató címszóval eljönnek, s tűzforgató show-t adnak, de erről még később. Továbbá a városi Tűzoltóság is beleegyezett, hogy Milánkát bevihessük a központba, hiszen köztudottan tűzoltó-fan... :)

Aztán persze az árusokat letudtuk magunk között: hívtunk családtagokat, barátokat, akik örömmel tettek eleget a kérésnek. Mégis, úgy éreztem, hogy sorra dőlt be az egész történet.

Kezdődött azzal, hogy Milánka visszaesett: kórházba került, kezdték előlről a kemoterápiát. Már ez önmagában is elkeserített... A jótékonyságban a „sajnálom” szó tilos, hiszen értelme sincs. Én mégis nagyon rosszul éreztem magam Milánka betegsége miatt...

Ezután Kata is lebetegedett: ledöntötte a lábáról az influenza, s ha mindez még nem lett volna elég, jött az ítéletidő, a hirtelen leesett nagy mennyiségű hó... Ám sajnos már nem volt visszaút, hiszen március 15-én senki sem dolgozott a Civil Házban, így lemondani sem tudtam. Nem volt mit tenni, lesz, ami lesz alapon, megcsináljuk a vásárt és az (Ön)életrajz előadást: egyedül a családdal és a barátokkal.

Eljött a nagy nap. Jókedvűen keltem fel, s készültem az előadásra: Katával (bár nem tudott eljönni) átvettük, hogy miként is építsem fel azt.

Megérkeztünk, kipakoltunk, vártunk. Semmi nem történt.  Vevő is csak egy jött mindösszesen... Talán 2... Én pedig még mindig bizakodó voltam, hogy talán majd két óra felé. Ám akkor sem. Jöttek a Magmások negyed 2-re, picivel később Zsókáék a tévétől, s lassan elindult a show.

Érzelmek suhantak át rajtam, ahogy néztem a profi tűzforgatókat... Belegondoltam, hogy Milánka ennek, mennyire örülne... Mit érezhet a családja, hogy ismét meg kell küzdeniük a kórral... S egyáltalán, mi lesz vele? Egy könnycsepp gördült le az arcomon, de tudtam, hogy nem szabad sírni... Hiszen mindent Milánkáért teszek még akkor is, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy én azt Katával megálmodtam...

A show után visszamentünk az épületbe, s interjút adtam Zsókának. Ez az interjú sírásba fulladt, ezúttal Zsóka részéről... Feltett egy egyszerű kérdést: kinek gyűjtötök most? Aztán röviden, lényegretörően meséltem Milánkáról, s valahogy spontán jött belőlem a szülő szemszöge is...

Aztán megjelent a Magma Team vezetője is egy dedikált pólóval, amit előzetesen megígértem, hogy eljuttatom Milánkának. Szóval István kezembe adta a pólót, s elmondta, hogy Milánkát Tiszteletbeli Magmássá fogadták... Nekem pedig elszorult a torkom, s úgy éreztem mindjárt sírok... Nyeltem egy nagyot, s csak annyit mondtam: Köszönjük, s eljuttatom neki már hétfőn.

Természetesen az előadás is elmaradt, hiszen nem volt kinek előadni.

Elkenődve jöttem haza. Csalódott voltam, s vagyok, mert akik ígérték, hogy ott lesznek, sem jöttek el... Saját kudarcomnak érzem. Persze az én imádott  csapatom mondja, hogy ne hisztizzek, ne rágódjak ezen, de ez most nem megy... Meg kell emésztenem... Nem könnyű. Kicsit a saját városomban is csalódtam...

Új hozzászólás

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.

Bejelentkezés

Navigáció